Támogatás vagy automatizálás, avagy mitől lesz intelligens az egészségügy?

Ritkán okoz komoly fejtörést számunkra, hogy a nagyi főztjét vagy a menza kosztot válasszuk. Teljesen egyértelműnek tűnik, hogy az egyéni ízlésünket figyelembe vevő, gondosan elkészített étel mellett tesszük le voksunkat, az ipari mennyiségben elérhető alapanyagokból készített, a hivatalos előírásoknak megfelelő ételféleségek helyett. Ugyanakkor, sajnálatos módon, nem áll rendelkezésre elég nagymama ahhoz, hogy mindenki minden nap az ő főztjüket egye, így legtöbbször, ha iskolába megy a gyerek, vagy dolgozni járunk, marad a menza kaja.

Hasonlóan működik a szűkösség elve az egészségügyben is, csak itt az egy egységnyi egészségügyi dolgozóra jutó nagyik száma nem kevés, hanem túl sok. Így a nagyik hamarosan pont úgy ráfanyalodnak a mesterséges intelligencia és robotok által nyújtott ellátásra, mint az unokák a menza kajára. No nem feltétlenül Magyarországon, inkább úgy globálisan nézve. Hemzseg a kutatás-fejlesztés világa az egészségügyi innovációs projektektől. Érthető a tendencia, több ok miatt is. Az egyre öregedő társadalom számára komoly kihívást jelent a támogatásra szoruló idősek ellátása. Nincs elég szakképzett ápoló és orvos, így évről-évre egyre komolyabb terhet jelent az idősápolás és gondozás az egészségügyi rendszer számára. Másrészről az emberek egyre tovább élnek, így az időskor is, a maga örömeivel és egészségügyi problémáival, egyre tovább tart.

Nem csoda hát, hogy az innovációs projektek gyakori célkitűzése az, hogy az ápolók munkájának egy részét robotok vegyék át, vagy, hogy az egészségügyi állapot követése okos szenzorok és eszközök bevetésével, telemonitoring rendszeren keresztül valósuljon meg. És azt gondoljuk, hogy minél automatizáltabbak ezek a folyamatok, minél kevesebb emberi jelenlét és kapcsolattartás szükséges a működésükhöz, annál hatékonyabb lesz az ellátás. De miért lenne ez minden esetben igaz?

Fotó: Alex Knight, Unsplash

Biztosan jól fog az elsülni, ha a betegek és hozzátartozóik részére mesterséges intelligencia válaszol az ellátó orvos helyett? Ha az időseket az aktivitási szintjük emelésére szeretnénk ösztönözni (mint ahogy azt a SOFTIC Active Silver Life rendszere is teszi az INCARE projekt keretein belül), vajon az automatizált célkitűzések és visszajelzések tudnak-e olyan motivációs erőt biztosítani, mint egy támogató és hozzáértő ember, akinek ez a feladata? Lehet-e olyan finom és tápláló a menza koszt, mint a nagyi főztje? Ha úgy gondoljuk, hogy nem, akkor, számolva a rendelkezésre álló erőforrások szűkösségével, hogyan döntsük el, hogy milyen mértékben digitalizáljuk vagy automatizáljuk az ellátó folyamatokat? Az emberi munkát tegyük hatékonyabbá valamilyen támogató rendszerrel, vagy adjunk teret az algoritmusoknak és a robotoknak?

Ezeknek a kérdéseknek az eldöntése legtöbbször intuitív módon , vagy valamilyen kifacsart vezérelv mentén történik. A döntést megalapozó vizsgálatok és tesztelések gyakran nagymértékben leegyszerűsödnek a kezdeti tervekhez képest, esetleg teljesen el is maradnak. Például, ha a fizikai aktivitást akarunk serkenteni, könnyebb azt mondani, hogy ennek mérőszáma legyen a lépések száma, mert az olyan jól mérhető, és rögtön algoritmizálhatóvá és automatizálhatóvá válik a célok meghatározásának folyamata, az aktivitás követése és kiértékelése is. Ám ennél a megoldásnál az úszás pedig nem létezik. Sem a biciklizés. Ezekkel a gyors döntésekkel tényleg sok időt és némi költséget meg tudunk spórolni, de a végtermék használhatósága hirtelen töredékére csökken.

Az automatizálás szintjének eldöntésekor számos tényezőt figyelembe kell vennünk. Mindig elsőként mérlegelendő a gép vagy az algoritmus hibázásának kockázata és következménye, illetve a hibázás társadalmi megítélése . Sok esetben elnézőbbek a közösség tagjai az emberi hibázás kapcsán, mintha egy gép „ront el” valamit. Illetve az ember képes saját hibáját olyan formában interpretálni, ami elfogadhatóbbá teszi azt a környezete számára. Viszont a technológiai megoldások komoly előnye, hogy bizonyos helyzetekben megbízhatóbbak, mint az emberek. Például, ha a mérési eredményeket irányelvek szerint kell kiértékelni és a kiértékelés alapján készül el a terápiás javaslat, az emberekre jellemző szubjektív torzítások nem jelennek meg a kiértékelés és a javaslattétel folyamata során.

A kockázat mérlegelését az alábbi példa szemléletesen mutatja: Amikor egy kardiológiai vizsgálat során EKG készül, az orvos az alábbi folyamatot viszi végig: 1. Elkészíti magát az EKG-t . Ez alapján számos mért érték (pl. szívfrekvencia, tengelyállás) kerül megállapításra. 2. Ellenőrzi, hogy az elkészült EKG felvétele során nem történt-e valami hiba. 3. A mért értékeket kardiológiai irányelvek alapján az orvos kiértékeli és 4. terápiás javaslatot tesz. Az EKG felvételét (1.), illetve ellenőrzését (2.) csak rendkívül bonyolult és költséges fejlesztés mellett lehetne megbízhatóan automatizálni. Az esetleges hibák téves terápiás javaslatot eredményeznének, amin emberéletek múlhatnak. Éppen ezért nem valószínű, hogy az orvosok, illetve a betegek elfogadnák ezt automatizált formában. Azonban, ha az EKG validációt továbbra is az orvos végzi, ám a mért értékek kardiológiai irányelvek alapján történő kiértékelése (3.) és a terápiás javaslat (4.) létrehozása algoritmizált, akkor ez kockázatmentes segítséget jelenthet az orvosi ellátásban.

Az automatizálás mértékének meghatározásához feltétlenül szükséges a folyamatban résztvevő valamennyi szereplő megkérdezése, a valós igények feltárása. És persze rendkívül fontos, hogy a praktikus szempontok (olcsóbb, kevesebb erőforrásigényű, gyorsabb) ne írják felül az eredeti célt: az érintettek által elfogadott, jól használható rendszer létrehozását.

Fotó: David Travis, Unsplash

A technológiai fejlődés folyományaként, mind gyakrabban alkalmaznak robotokat az egészségügyben is. Számos felmérés készült már a robotokkal szembeni elvárásokról mind a páciensek, mind az egészségügyi dolgozók körében. Ezekből kiderült, hogy a nővérek elsősorban a fizikailag legmegterhelőbb tevékenységeket adnák robotkézre: a fürdetést, a mosdóhasználati segítségnyújtást és a páciens mozgatást. Ezeken túl számos egyéb feladatban számítanának robotok segítségére: a felmosásban, az ételosztásban, illetve a mosás körüli teendőkben. Ezen feladatok gépi ellátása komoly terhet venne le a nővérek válláról, akik a felszabadult idejüket és energiájukat magasabb színvonalú betegellátásra tudnák fordítani.

Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy az egészségügyi alkalmazottak elutasítóak lehetnek a technológiai megoldásokkal szemben. Részben azért, mert félnek, hogy az innovációs folyamat végén elveszítik a munkájukat. Másrészt sokan közülük nem támogatják a páciensekkel folytatott személyes kapcsolattartás mértékének csökkenését. Éppen ezért nagyon fontos az igényeken túl az effajta ellenállás feltárása, a megfelelő reflexió és a megújuló munkakörök és az azokhoz tartozó emberi feladatok tisztázása, illetve az új technológia sikeres bevezetéséhez szükséges edukáció. Ahhoz, hogy helyesen fel tudjuk mérni, hogy a robotok miben tudják támogatni a nővérek munkavégzését, előtte fontos tisztázni: a robotok soha nem fogják átvenni a nővérek helyét. Épp ellenkezőleg! Megbízhatóan és biztonságosan fogják segíteni a betegellátást, és pontosan azért van szükség a nővérektől jövő információkra, hogy a robotokat az ő igényeik szerint tudják kialakítani.

Természetesen a páciensek igényeinek és elvárásainak ugyanilyen hangsúlyt kell kapnia egy új műszaki megoldás fejlesztése, tervezése és bevezetése előtt. Ismét a robotokra terelve a szót: a páciens reakciók tesztelhetőek akár “szemtől-szemben”, akár a virtuális valóságban. Ugyan a tervező egyértelműen előnyöket tud felsorolni amellett, hogy egy idős ember otthoni életvitelét egy robot segíti nap mint nap (pl. biztonságosabb önálló otthoni élet, baleset észlelése és azonnali segítséghívás), ugyanakkor a páciens nem enged be könnyen egy megfigyelő gépet a saját otthoni intim környezetébe. Sem papíron, sem számítógépen nem fogja tudni senki megtervezni azt a robotot, amit az idős emberek egy jelentős része bizalmába fogad. Ehhez az első tervektől kezdve a fejlesztés teljes folyamata során végfelhasználói bevonásra van szükség. És nem csak névlegesen, hanem a végső cél szem előtt tartása mellett.

Az algoritmusok és az automatizáció szükséges és megállíthatatlan folyamat. De mint mindent, ezt is lehet jól és rosszul is csinálni. Ha az egészségügyi ellátások színvonalának emelése a cél, akkor az informatikai fejlesztések önmagukban semmit nem érnek, megfelelő humán igényfelmérések nélkül. Mert nem kell mindent algoritmizálni és automatizálni. Annak kiderítésében, hogy mit érdemes a gépekre bízni, továbbra is az ember a legfontosabb szereplő.

Források:

Bennett J, Rokas O, Chen L. Healthcare in the Smart Home: A Study of Past, Present and Future. Sustainability. 2017; 9(5):840. https://doi.org/10.3390/su9050840

Vänni, K. J., & Salin, S. E. (2019). Attitudes of professionals toward the need for assistive and social robots in the healthcare sector. In Social Robots: Technological, Societal and Ethical Aspects of Human-Robot Interaction (pp. 205-236). Springer, Cham.

Téma fotó: National Cancer Institute, Unsplash